Blog

2008. júl. 21. – Ruttkai

Talán nem csak én vagyok úgy vele, hogy szeretek azzal hízelegni magamnak, hogy Ruttkai Évát példaképemnek tartom. Szeretném tartani. Szeretném, ha legalább egy picikét is a nyomába tudnék érni. Emberként, nőként…

Őt sokkal később szerettem meg, vagyis sokkal később kezdtem el önmagáért szeretni, mint Latinovitsot. Először együtt láttam őket, a Kárpáthy Zoltánban, és persze nem a színészi játék nyűgözött le, hanem az ember, s így természetesen a férfi, s nem a nő. Aztán egyre több filmet láttam, egyre jobban megismertem a színészt, s egyre jobban kezdtem figyelni Rá, vagyis Ruttkaira is. Hogy milyen fantasztikus, mennyire természetes (sokan ezt tartják modorosságnak), és mennyire nőies mindig. Számomra persze gyönyrű, de édesanyám többször is mondta, hogy mennyire nem szép (nem úgy, mint Latinovits!), mégis, mennyire bájos!…

Aztán emberként is lekezdtem „megismerni” Ruttkai Évát, olvastam, hallgattam vallomásait, mások emlékezéseit, és egyre jobban csodáltam. Voltak hibái, persze, amiről mi nem tudunk, mert az utókornak csak a szép dolgok maradnak meg. De az, ami megmarad, az, amiről olvasni lehet, az olyan csodálatos, hogy néha csak ámulok, hogy hogyan lehet valaki ilyen?! És nagyon szomorúan nyugtáznom kell, hogy még csak nyomába sem tudok érni (pedig nem utánozni akarom, félreértés ne essék!!).

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük