Blog

Latinovits 89

Nem kerek évforduló, sem Latinovitsé, sem az oldal indulásáé. Latinovits Zoltán 89 éve született, az oldal (első) indulása 13 évvel ezelőtti. De miért kellene kerek évforduló ahhoz, hogy valami jó történjen? 🙂

Sütkérezés
Latinovits Zoltánnak

Ez az én évszakom,
ez a muskotály-ízű, gyönyörű ősz:
Sikoltó madarak
zuhanása a sárga délutánban;
mikor a szirmok lángolása már
kialszik, mint a szó. S te hallgatod,
hogy’ tottyan szét a fák alatt, a kertben,
a körték érett csendje.
Méh repül.
És a bogáncsok tüskéi között,
lila-emlékű éveid lobognak.

Ez az én évszakom,
ez a lányok-taposta, must-sűrű ősz:
szilvák kék hallgatása,
legyek búcsúja fent, a tűzfalon.
Ez a csendes halálrakészülődés;
amikor a dolgok szívverése mér
ellobbant, mint a láng. S te hallgatod,
hogy’ feslik ki a zöld-burkú nyarakból
a dióbarna csend, és hogy’ gurul
a székek közt, a porban. – S nincs kinek
megtörhetnéd!
Csupán a madarak
zuhanása a sármány délutánban,
s a tűzfalon sütkérező szavak.

1976. V. 8.

Fáy Ferenc

Fáy Ferenc alig egy hónappal Latinovits halála előtt írta a fenti sorokat, de egyértelműen születésnapiak. Kicsit szomorkás-születésnapiak, mint az ősz. Amikor íródtak a sorok, még nem tudta senki sem, mi következik…

De mégiscsak van kerek évforduló! Éppen 5 éve, 2015-ben jegyzetem elő az Antikvárium.hu oldalon az 1977/6. Vigiliát, melynek jelentős részét Latinovits Zoltánnak szentelték. Régen el is feledkeztem róla, mikor jött az értesítés előjegyzett könyv beérkezéséről. Így, friss szerzeményként, ebből dolgozom ma.

Az izgága Jézus és próféciája

Születésnapi köszöntő helyett álljon itt még egy kis olvasnivaló. Latinovits születésnapján tőle kapunk ajándékot.

Tanulságos és fájdalmas jó estét kívánok mindenkinek, minden jóakaratú embernek, aki ma este ide eljött hozzánk. Köszönjük szívből, hálásan, köszönjük a bizalmat. Ma este, 1969. március harmadikán először Mezei Mária, Cserhalmi Anna és én, Latinovits Zoltán, lesre játszott, ámbár büszke három királyok, Gáspár meg Menyhárt meg Boldizsár, megpróbáljuk felidézni az izgága Jézusokat, Adyt, József Attilát, Nagy Lászlót. Szavunk csendes, agresszív figyelmeztető szó. És ez az este csak részben produkció, részben attrakció, nem is önálló est szaporító, csak idéző-kísértő furcsa szó.

(…)

Ady írja 1908-ban: „A hit valami olyan portéka, mely minden korszak emberei számára akképpen jut, mint a kenyér; – volt eset rá, hogy Párizsban is külön számítottak fel kenyeret az étkezésnél és Budapesten 2x annyit adtak két krajcárért, mint ma. Az okos közgazdászok megmondják a kíváncsinak, hogy micsoda konstellációk az okai ennek. De a HIT gazdaságilag megmagyarázhatatlanabb a gabonánál és kenyérnél. Nem igaz az, hogy valahonnan az É-i vagy D-i sarkról egy-egy pesszimista áramlat indul útnak az emberek lelkeibe.

De az igaz, hogy hit ma még a proletár, az új szívek birodalmában is talmi. Nincs hit és teljességgel nincs hit itt a Duna-Tisza táján, ahol általában mindig kevés volt.

„A delejtű emberekről beszélek, ami nyilvánvaló, az érzékenyekről s az értelmes szomorúakról.”

Kik is ezek a „delejtű-emberek”, a „poéta-éltű emberek”? „A poéták”? Nehéz társaság, nem vitás.

„Művész”. Úgyis mondják: „kiválasztott” vagy „kiválasztódott” emberek. Ezt az emberfajtát nemigen lehet kategorizálni; igaz, nem is foglalkoznak vele,
általában kimondják ajkbiggyesztéssel: „valami művész-féle” vagy „buggyantagyú”, úgy is mondják: „őrült, és iszik is…”

Szóval nehezen kartotékozhatók. És – ami nehéz, aki nehéz, arra általában rárakják a típus fazékfedőt: „összeférhetetlen”. Miért? Mert így kellemesebb, így kényelmesebb. „Nem közénk való”, „összeférhetetlen”.

Itt álljunk meg egy pillanatra!

Kivel összeférhetetlenek? Kikkel? Miért? Hova tartoznak? Kihez tartoznak? Igazat mondanak? Hazudnak? Gyávák? Barátok? Ellenségek? Honnan jöttek közénk, hova tartanak? Hatalmat akarnak-e vagy csak munkálkodnak egyre?

Minden valamirevaló lírai költőnket túlélve, túl a krisztusi koron, kissé lukas szívemmel megpróbálok válaszolni szívesen és őszintén.

A poéta-életű ember érzékeny antennájú, égi fogantatású mégis emberformájú gyerek-ember. Két jellemző vonása van: 1. olyan mint a többiek, 2. (mégis) más mint a többiek. Hasonlít a többi emberhez, de érzékenyebb, furcsább, nyugtalanabb. Van benne valami a föld állandóan változó zamatából, a fák imbolygó titkaiból, az állat szimatoló ösztönéből, az égbolt könyörtelen statikájából és a vizek imát mormoló zúgásából. Kicsit az emberforma házakhoz is hasonlít, kicsit az Istenhez is, ahogy mi elképzeljük Őt menekülő életünkben. Valahogy a múltat ülteti lázas szemeibe és kezében a jövőt morzsolgatja.

Többfelé él, többfelé figyel: Anyánkra is, mireánk is, dédapánkra is, unokáinkra is. Kikeletre, fagyra is. Élőre is, halottra is.

Olyan talán, mint mi voltunk vagy inkább, akik szeretnénk lenni.

Játszó-ember. Hívő-ember. Gyerek-ember.

[A felhasznált idézetek a Vigilia 1977 júniusi számából valók. A kiemelt kép a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest tulajdona.]

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük