A kritikusok felkoncolásáért felelős kormánybiztos

Latinovits pályájának első néhány éve

Egészen biztosan olyan előadásnak lehettek tanúi a Klebelsberg Kultúrkúria által szervezett Színház az egész világ c. színházi sorozat első, Latinovits Zoltánról szóló alkalmán résztvevők, amilyenre nem számítottak. Nem csak amiatt, mert a házigazda Szigethy Gábor színháztörténész rögtön az elején egy félreértés eloszlatásával kezdte mondandóját, miszerint tévedésből került bele a programba, hogy a Mario és a varázsló c. Thomas Mann-mű előadásának felvételét levetítik, hanem azért is, mert olyan fényképeket láthattak, olyan történeteket, Latinovitshoz írott leveleket hallhattak, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetők a nyilvánosság számára.

Mint ismeretes, Latinovits Zoltán 1956-ban, építészmérnöki diplomával a kezében levonult Debrecenbe segédszínésznek. Szeptemberben szerződtették, október egytől behívták katonának, de novemberben (a katonakönyve szerint 18-án, barátok visszaemlékezése szerint jó egy héttel korábban) már leszerelt, és kis szerepekben ugyan, de folyamatosan színpadon volt. Shakespeare: Hamlet (Francisco, egy nemes úr), Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (Török János), Sartre: A tisztességtudó utcalány (Fred), N. Machiavelli: Mandragora (Calimacco), Méliusz József: Hamiskártyások (Coco Fetenau – Brancomir herceg), majd később Victor Hugo: A királyasszony lovagja (Ruy Blas), Shakespeare: Vízketeszt vagy amit akartok (Orsino herceg), G. B. Shaw: Pygmalion (Higgins) – csak néhány cím azok közül, amikből diákat láthattak a jelenlévők, köztük olyanokat is, mint kiderült, amik biztosan nem előadáson készültek; talán megdumálta a fotóst? – tette fel a kérdést tréfásan Szigethy.

Sztorik és hátterük

Az egyik történet, amit elmesélt Szigethy Gábor, a Hamlettel kapcsolatos. Ekkor még nem a címszerepet játssza, hanem két picike szerepet, melyek közül az „egy nemes úr” a darab vége felé jelenik meg, a királyt figyelmezteti, hogy Laertes seregeivel feléjük tart. Az előadásról felvétel természetesen nem maradt, de ismerve Latinovitsot, elképzelhetjük, hogy hogyan hangozhattak szájából a felkelt népet lefestő szavak – 1957 januárjában.

„Tehetséges fiatalember, csak verekedős…” – ismerős lehet a történet, Ruttkai Éva ennyit tudott a fiatal Latinovitsról, amikor 1960-ban bátyja, Ruttkai Ottó lehívta Miskolcra vendégszerepelni Latinovits partnereként, Pavel Kohut Ilyen nagy szerelem c. darabjában. Kohut darabját akkoriban majd’ minden magyarországi színház játszotta, hiszen az évadonkénti kötelező egy szocialista drámát ezzel a szerelmi háromszöget bemutató, szövevényes cselekményű színművel kipipálhatták, úgy, hogy politikailag semlegesek maradhattak. Így történt, hogy Ruttkai is, Latinovits is játszotta már korábban a főszerepeket, Ruttkai Pesten, Latinovits még Debrecenben. Miskolcon nem is ő játszotta, csak a vendégjáték három estéjéből kettőre ugrott be, emelendő a színvonalat.

A próbán és az előadás után történteket valószínűleg sokan ismerik, nem is erről beszélt a Latinovits hagyatékét gondozó Szigethy, hanem arról, hogy hogyan is terjedt el Latinovitsról, hogy verekedős. Ahogy a régi vicc mondja: a hír igaz, de… Latinovits Zoltán azidőtájt a Gyalog a mennyországban c. filmet forgatta Budapesten, mikor fülest kapott, hogy olcsón lehetne vitorlást venni. Le is utazott ezért a Balatonra, s bár a vitorlás-vásár nem jött össze, a forgatást másnap lekéste, amiért 800 forintnyi bírságot szabtak ki rá; ugyanekkor közölték vele, hogy mivel eltört az állkapcsa, a forgatást négy hétig fel kell függeszteni, de mivel ebben ő nem volt hibás, emiatt nem büntették, csak tudomásul vették. Ebből a két egymásra tevődött eseményből lett a hír, hogy Latinovits Zoltán verekedős. Holott csak rosszkor volt rossz helyen: a filmgyárból jövet egy közeli kocsma előtt verekedőkbe botlott, úriember módján le szerette volna csillapítani őket, mire behúztak neki egyet, s eltörött az állkapcsa.

Kincsek: ismeretlen Örkény-levelek

Az est végén Szigethy Gábor még egy, pontosabban négy újdonságot hozott: négy, Latinovitsnak címzett Örkény István levelet, melyek eddig a hagyatékban lapultak, a róluk írt tanulmány a várhatóan decemberi Kortárs folyóiratban jelenik majd meg. Egyik levelében írta neki Örkény, miután szerinte a színész másfél mondatával többet mondott a Tótékról, mint a kritikusok együttvéve, hogy „ha egyszer hatalomra jut”, nem csak az ország főszínészévé, de a kritikusok felkoncolásáért felelős kormánybiztossá is teszi Latinovitsot.

Latinovits Zoltán az a fajta ember volt, akit sosem érdekelt, hogy ki hallja, amit éppen mondani akar, az igazságot nem bírta magában tartani, az etikai sértettség mozgatta. Az 1960-as években olyan példaértékű értelmiségi, erkölcsi magatartást testesített meg, amely a rendszer szerint ugyancsak elítélendő volt. Ezért állták útját minden kezdeményezésének – és ő ennek ellenére, mégis, folyamatosan tenni akart, az utolsó pillanatig.

Széman E. Rózsa

(Színház az egész világ – Szigethy Gábor színháztörténeti sorozata borospince estéken. Latinovits Zoltán. Klebelsberg Kultúrkúria [II. Templom u. 2–10.], 2013. okt. 30.)