Könyvismertetők

Régi adósságot törleszt a honlap ennek az aloldalnak a megteremtésésvel. A listázott könyvek rövid ismertetői vagy, esetenként hosszabb recenzeiói olvashatók majd itt, könnyebb tájékozódási lehetőséget nyújtva az olvasóknak.


A közöttünk élő Színészkirály

Ez a könyv mindenkit meggyőzhet afelől, hogy Latinovits Zoltán nem volt öngyilkos. Engem nem kellett, mert én ezt mindig is tudtam – így indította Szigethy Gábor színháztörténész Tarics Péter (I)gazság és lehetőség között. Hogyan élt és halt meg Latinovits Zoltán? c. kötetének bemutatóját. Tarics Péter újságíró, író a Felvidéken, Révkomáromban él, ez a most megjelent kötet 28 éves gyűjtő- és kutatómunkájának eredménye. Valóságos oknyomozást folytatott, melyben felderítette az 1976 júniusa óta kérdések és találgatások százával körülvett halálos baleset körülményeit, szemtanúkat, rokonokat, barátokat, ismerősöket keresett fel. Interjút készített a mozdonyvezetővel, az ügy akkori koronatanújával, Latinovits Zoltán édesanyjával, Frenreiszné Gundel Katalinnal, azokkal a balatonszemesi emberekkel, akikkel Latinovits aznap találkozott, akik kihívták a mentőt, az orvossal, aki megállapította a halál beálltát. Szigethy ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, beszélgetésre, vitára invitálva a szerzőt, hogy bár való igaz, Tarics olyan embereket keresett most fel, akiket akkor, amikor a baleset történt, egyáltalán nem kérdeztek meg, azonban azóta eltelt majdnem 40 év, az emberi emlékezetnek pedig megvan az a tulajdonsága, hogy egy idő után átalakul olyanná, amilyen szeretnénk, hogy legyen. A szerző azonban azt vallja, hogy ha több ember külön-külön ugyanazt mondja, akkor ott nem beszélhetünk emlék(ezet)-módosulásról.

„»Semmit nem lehet megszállottság nélkül csinálni« – vallotta Latinovits Zoltán a Dunántúli Napló 1976. január 26-ai számában megjelent interjúban. Ezzel a megszállottsággal kutatta több mint két és fél évtizedig az ő életét, művészetét, lelkületét, halálának körülményeit.” – indítja a szerző ajánlásával a könyvet. A három fő részre tagolható kötet első nagy egységében Latinovits mint művész-ember jelenik meg, a második egység, a legterjedelmesebb, a nyomozást mutatja be, eddig nem publikált dokumentumokat sorakoztat fel és bizonyítja az öngyilkosság cáfolatát, míg a harmadik, több részre tagolható egységben fényképek, Latinovits rajzainak felvételei, az utókor tisztelete, valamint a szerző Latinovits-drámája látható-olvasható. Latinovits Zoltánt kedvelők könyvespolcáról nem hiányozhat ez a kötet, mert valóban olyan anyagot tartalmaz, melyről eddig sehol nem olvashattunk. De a szkeptikusok, a hiszem, ha látom jelmondattal tamáskodóknak is magyarázattal, konkrét bizonyítékokkal szolgál Latinovits halálának körülményeit illetően. Megtudhatjuk belőle, hogy mi is történ(hetet)t valójában, hogy sem nem a vonat elé vetette magát, sem felugrani nem akart rá, és azt is, hogy a vonat miért mehetett tovább anélkül, hogy akár egyetlen fotó is készült volna róla. Az akkori hatóságok nem kívántak „Latinovits-ügyet” csinálni az esetből, ezért szokatlan csendben történt a temetés is. Ám már a rendszerváltás óta is több mint 20 év telt el, ideje volt a rég eltitkolt majd elfeledett anyagokat, aktákat elővenni, és a kétkedők számára is megdönthetetlenül igazolni, hogy Latinovits Zoltán 1976. június 4-én nem lett öngyilkos.

A családias légkörben, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körtermében megtartott bemutatón a résztvevők egypár olyan részletről is tudomást szerezhettek, amelyek, személyiségjogi vagy kegyeleti okokból a kötetbe nem kerültek be, valamint, zárszóként, meghallgathatták a Színészkirály emlékére, emlékének írott versek közül Semsák Liza alkotását.

Tarics Péter: (I)GAZSÁG ÉS LEHETŐSÉG KÖZÖTT. Hogyan élt és halt meg Latinovits Zoltán? Budapest, Hungarovox Kiadó, 2013.
Fűzött színes keménykötés, színes fotókkal, könyvjelzővel; 460 oldal, 18×23 cm. Ár: 5.600 Ft (hivatalos ár megjelenéskor)


Gábor Júlia – Szigethy Gábor: Álomszínészpár

Itt van közöttünk. Lehetséges, hogy sokkal jobban, mintha élne. Mert amikor élt, nem figyeltek rá, és mindaz, amit ő ránk hagyott, maga az élet… met tele van energiával, tele van gondolattal, tele van erkölcsi és szellemi sugárzással… és az, hogy most én itt ülök, ez… tulajdonképpen akkor is itt ülnék, azt hiszem, ha nem éltem volna vele. Mert a kettőnk kapcsolatának fontos része az volt, amiben hittünk és amit szerettünk. Én nagyon szerényen ülök itt, én csak szolgálója voltam ennek a munkának, szellemnek, amit ő képviselt, és erre igazán csak akkor jöttem rá, amikor meghalt. Itt maradtam, rettenetesen megijedve attól a ténytől, hogy milyen felelősség hárul rám. Én továbbvinni… ahhoz én kicsi vagyok. Erre kellett rájönnöm. Amíg együtt futottunk, nem éreztem. Azt hittem, hogy persze, mi… De anbál fontosabb volt nekem, hogy megmaradjon és éljen tovább. Ez volt az én terhem, és ez most az én boldogságom… hogy ez mosat megvan. Ne vegyék túlzásnak, én nagyon fontos dolognak tartom, hogy színésznő vagyok, és hogy én én vagyok, és a színház szerelmét ugyanúgy érezhettem, mint ő. De… most… most már meghalhatok.

Ruttkai Éva írta ezeket a sorokat 1985 áprilisában, az Emlékszem a röpülés boldogságára kötet megjelenésekor. Latinovits Zoltán ekkor már kilenc éve volt halott, Ruttkai pedig másfél év múlva követte. Mostmár, talán, mindkettejükre vonatkozhatnak ezek a szavak…

Majdnem 200 oldal, körülbelül 150 kép és megszámlálhatatlan történet 29 fejezet-félébe bújtatva: ez lehetne a nemrégiben megjelent könyv statisztikája. A kiadvány Gábor Júlia, Ruttkai Éva lánya és Szigethy Gábor irodalomtörténész, a Latinovits-hagyaték kezelője történeteiből áll össze egyetlen egésszé, kellőképpen kielégítve a kíváncsiskodókat ugyanakkor mellőzve mindenféle bulvárkodást. Kedves, szeretetteli emlék a két színészóriásnak.

Interjúkban Gábor Júlia hangsúlyozta: ez a könyv nem szerelmükről szól, hanem Róluk, az emberről, a színészről, a színész-emberről, az ember-színészről. Arról, hogy meddig anya, honnan színésznő valaki, hogy hogyan lehet megkötözött kézzel is tenni, alkotni, hogy mit is jelent összeférhetetlennek lenni… Ismert és nem ismert történetek, nagyon személyesen és nagyon általánosan. A könyv egyik legnagyobb érdemének tartom, hogy úgy mesél rendkívül személyes, magánéleti eseményeket, hogy időről időre kitér a kontextusra is, a korra, amiben Ruttkai és Latinovits éltek. Figyelmes olvasó nem csak magánéleti kis titkokat tudhat meg e könyvből, hanem a társadalmi helyzetről, politikai helyzetről is képet kap. És ahhoz, hogy megismerjünk valakit, tudnunk kell, hogy mit dolgozott, hogy dolgozott, mikor dolgozott, milyen körülmények között dolgozott… Manapság ezt általában mentőövként használják arra, legtöbb esetben, érdemtelenek. Ez nem az az eset. Ám aki valóban megismerni kívánja a Színészkirály és Tündérkirálynőt, az értékelni fogja ezeket a kitekintéseket.

Az életnek örülni kell.
Nekünk itt dolgunk van.
Lenni, itt: százszorta lenni.
Igazságtalanság itt ezerszeres igazságtalanság.
Sors, Isten, emberek, halottak, vizek és
Hegyek, tegyetek itt VÉGÜL is igazságot.
Szeretünk, élet.
Itt nekünk lenni kell, hogy élet legyen.
Ti, tízmillió becsületes magyar és 8½,
Legyetek velünk!
Hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ámen.
ISTEN, SEGÍTS!

1967. december 10-én éjjel könyörgött így Latinovits Zoltán, Istennek, magának, magánéletének (egyik) mélypontján. A színész-író-ember legbensőbb, legmélyebb gondolatai ezek. Olyan gondolatok, amelyek közelebb visznek bennünket, őket csodáló utódokat Hozzájuk. Erről szól ez a könyv.

(Rövid beszélgetés Szigethy Gáborral itt olvasható.)