Idézetek
Idézetek Ruttkai Évától és Ruttkai Éváról
Éva Ruttkay
Weöres Sándor
összes titkai
bőrbe kötve
mindörökre
Amikor felveszem a szerep szerinti ruhámat, úgy érzem, már benne vagyok a hősömben.
Ruttkai Éva
Anyu valamikor a hetvenes évek elején az Egyetemi Színpadon lépett fel. Talán nem is fellépés volt, hanem pódiumbeszélgetés. Ott ültem a nézőtéren, amikor feltették neki a kérdést:
Gábor Júlia, 2010.
– Művésznő, melyik alakítására a legbüszkébb?
– A kislányomra, Julikára.
Harminc év múlva színházról, családról faggatott egy újságíró:
– Önnek melyik szerepében tetszett legjobban az édesanyja?
Gondolkodás nélkül válaszoltam:
– Anyaszerepben.
Éva mindig a következő pillanatban élt. Színészélete tárgyi emlékeit, a múltat nem őrizgette. Mindannak, amit megélt, ami megtörtént vele, csak véletlenszerűen megmaradt maradéka vette körül otthonában. A jelenre figyelt, a múlt kicsúszott a kezei közül.
Szigethy Gábor 2010.
Ránéztem, és nem tudtam folytatni (…) valami hihetetlen dolog történt, a saját szemem nézett vissza rám.
Ruttkai Éva
Gyerekkoromtól fogva rettenetesen szeretek hinni, épp ezért nagyon gyanakvó vagyok. Nagyon nehezen, valóban nagyon nehezen hiszek; látszólag persze könnyen, mert nem szeretem meggyanúsítani az embereket, s amíg be nem csapnak, addig hiszek.
Ruttkai Éva
Nem vagyok se szép, se csúnya, se okos, se buta, csupán vérbeli színésznő vagyok…
Ruttkai Éva
Meghalt a nem, meghalt az igen a Zolival.
Ruttkai Éva
Színház nélkül nem tudok élni amióta az eszemet tudom, s ilyen formán kétéves koromban jött meg az eszem.
Ruttkai Éva
Menthetetlenül a jóra figyelek; a rosszat eltűröm, de várni mindig a jót várom.
Ruttkai Éva
A szeretet az nagyon konkrét dolog: figyelni, adni.
Ruttkai Éva
Egyre idegenebbül érzem magamat ebben a világban. Ez a sok vadság, durvaság, ez a sok embertelenség, mind-mind arra késztet, hogy próbáljam kivonni magam, ahogy csak tudom.
Ruttkai Éva
Fantasztikus sok dolgot lehet elmondani egy szereppel, de hitet vallani saját szavakkal lehet igazán. Mert sokszor úgy érzi az ember: kiáltani, nyomot hagyni szükség van.
Ruttkai Éva
Itt van közöttünk. Lehetséges, hogy sokkal jobban, mintha élne. Mert amikor élt, nem figyeltek rá, és mindaz, amit ő ránk hagyott, maga az élet… met tele van energiával, tele van gondolattal, tele van erkölcsi és szellemi sugárzással… és az, hogy most én itt ülök, ez… tulajdonképpen akkor is itt ülnék, azt hiszem, ha nem éltem volna vele. Mert a kettőnk kapcsolatának fontos része az volt, amiben hittünk és amit szerettünk. Én nagyon szerényen ülök itt, én csak szolgálója voltam ennek a munkának, szellemnek, amit ő képviselt, és erre igazán csak akkor jöttem rá, amikor meghalt. Itt maradtam, rettenetesen megijedve attól a ténytől, hogy milyen felelősség hárul rám. Én továbbvinni… ahhoz én kicsi vagyok. Erre kellett rájönnöm. Amíg együtt futottunk, nem éreztem. Azt hittem, hogy persze, mi… De anbál fontosabb volt nekem, hogy megmaradjon és éljen tovább. Ez volt az én terhem, és ez most az én boldogságom… hogy ez mosat megvan. Ne vegyék túlzásnak, én nagyon fontos dolognak tartom, hogy színésznő vagyok, és hogy én én vagyok, és a színház szerelmét ugyanúgy érezhettem, mint ő. De… most… most már meghalhatok.
Ruttkai Éva, 1985.
Kétéves koromban szomszédasszonoyk figyelmeztették édesanyámat, hogy a Vígszínházban kisfiút keresnek. Két évvel idősebb Iván bátyám nagyon szép kisfiú volt, úgy is mondták: színpadra termett! Másik bátyám, Ottó akkor már évek óta az Operaház gyermekkórusában énekelt.
Anyám felöltöztette Ivánt, s mert engem nem volt hová tennie, vitt magával a színházba. Kint álltunk a színfalak mögött anyámmal, fogta a kezemet, én meg egyszercsak se szó, se beszéd bementem oda, ahol mindenki sürgütt-forgott, nagy fény volt, megálltam középen, és akkor elkezdtek velem beszélgetni. Valami rettentő nagy mesét csaptam le, úgy, hogy azt mondták anyámnak, jó lenne, ha ez a kislány itt maradna. Úgy rémlik, a Vígszínház akkor főrendezője, Hegedüs Tibor mondta ezt anyámnak. Mindenesetre mindkettőnket leszerződtettek Ivánnal. Így kerültem először felnőtt színházba s onnan kerültem át Lakner bácsi gyerekszínházába. Erről van egy fényképem, ülök valami fényképész emelvényen, mezítláb, kis tüllruhában, flitterrel… egy angyalka látható a képen.
Első nagy szerepem ennyi volt: Parancsolj, tündérkirálynőm!
Ezt nagyon meghatározónak érzem. Gyerek voltam, kétéves voltam és a színpadon azt mondtam: parancsolj, tündérkirálynőm!
És én akkor ott maradtam.
Életem: a színpad. In: Ruttkai Éva: Parancsolj, tündérkirálynőm! Szerk. Szigethy Gábor