Önkéntes munkatársat keresünk!
A Ruttkai–Latinovits honlap és közösségi oldal hobbiból jött létre, szerkesztősége egyszemélyes, szerkesztése szabadidős tevékenység. A dinamikusabb tartalomkészítés érdekében viszont szívesen vennénk önkéntes bedolgozók munkáját!
Egyszemélyes
Igen, tudom, kicsit skizofrén állapot, hogy rendszerint többes számban fogalmazok, míg az előző bekezdésben írtam (illetve az Impresszumban is látható), hogy tulajdonképpen egyedül szerkesztem az oldalt. De egy honlapon, Facebook-oldalon mégis olyan furán hat, ha E/1-ben ír az ember (már, ha nem személyes oldal). 😅
Történet
Valamikor a 2000-es évek közepén, a pontos dátumra sajnos már nem emlékszem, még iWiW-en indítottam az első LZRÉ-csoportot, majd később indítottam egyet hi5-on is (már mindkettő megszűnt). A Facebook-oldal 2010 tavaszán indult, ez jelenleg is működik. Valamint volt, és elvileg van is egy Twitter-csatornája az oldalnak, ugyancsak 2010 tavaszán indult; sajnos 2019 áprilisa óta nem működik a Twitter–Facebook összekötés, így azóta ott nincs frissítés.
A honlap (ennek a jelenleginek az elődje) 2007-ben készült el, többször költözött egyik ingyenes tárghelyről a másikra, míg támogató partnereknek köszönhetően végleges otthonra nem lelt ezen a címen. Korábban sokáig CSS- és HTML-kódokkal készítettem külön-külön lapok összefűzéséből, FTP-vel töltve fel a tárhelyre. Most, hála a WordPressnek, sokkal egyszerűbb a szerkesztés! 🙂
Szabadidős tevékenység
Mindezekhez hozzátartozik, hogy humán profilú osztályban végeztem a középiskolát, majd különféle bölcsészeti tanulmányokat folytattam. A HTML-szerkesztést, most a honlapépítést autodidaktaként, kedvtelésből tanultam meg (néhány kódot még ma is tudok! 😀 ), s ilyenformán a szabadidőmben. Alaptudás nélkül nyilván mindez több időbe telt, bár az alap számítógépes ismereteim már 10 éves koromra megvoltak. Mivel nem is szándékozom honlapszerkesztésből megélni, mai napig a(z egyéb karitatív / közösségi tevékenység mellett fennmaradó) szabadidőmben írom a Facebook-posztokat és a néha megjelenő cikekket. Ha hiányos, nem eléggé naprakész az oldal, annak ez az oka.
Segíts(enek) nekem!
Nem zárom ki annak lehetőségét, hogy valaha komoly(abb) szerkesztőség épüljön a honlap és közösségi oldal mögé, de egyelőre (mégiscsak az én gyerekem 🥰 ) szeretném a saját kezemben tartani az irányítást.
Ez azonban nem jelenti, hogy nem fogadok szívesen segítséget cikkírásban, beszámolók készítésében, ajánlók írásában! Már most is van a honlapon néhány olyan szöveg (pl. ez), amelyeket nem én írtam, hanem kedves segítőkész emberek, a honlap és Facebook-oldal követői. Ha valaki szereti Ruttkai Éva és/vagy Latinovits Zoltán (no, meg Bujtor…) munkásságát, tud készíteni pár képet és/vagy írni néhány sort egy-egy eseményről, van hozzájuk kapcsolódó esszéje, eszmefuttatása, elemezné valamelyik saját vagy róluk szóló könyvet vagy valamelyik filmjüket, írna egy régi újságcikkről, akkor nincs is erre jobb hely, mint ez az oldal! Egy-egy gondolat közzétételére pedig tökéletes hely lehet a Twitter is, s természetesen a Facebook-oldalon mindent megosztok.
Amit kérnék:
- alkalmanként, vagy akár néhány havonta egy-egy 3-6.000 karakteres írás (ha sokan jelentkeznek, lehet, még ritkábban; ha sok a mondanivaló, lehet hosszabb 😉 )
- a szövegekhez legalább egy releváns kép, forrásmegjelöléssel (bármilyen tematikához)
- jó íráskészség és/vagy jó szem a fotókhoz
- lelkesedés 🥰
Amit ajánlok:
- publikálási lehetőség (bár semmilyen formában nem jegyzett, gyakorlatnak is jó! 🙂 )
- megjelenési lehetőség a 10.487 követővel rendelkező Fb-oldalon és kapcsolódó csoportokban
- korrektúra, szöveggondozás
- a (még nem létező 🙂 ) csapat részévé válás
Kedvenc színészeink és munkásságuk iránti közös lelkesedésünk hátha összehoz néhányunkat! Jelentkezni, illetve képeket, írásokat küldeni az admin@ruttkailatinovits.net címre lehet.
[Kiemelt fotó: Pixabay]