A Színészkirály és a Kispolgárok
Koltai Tamás: A tétnélküliség drámája (Színház, 1973/5) című kritikájában olvashatjuk: „Majczen nem sajnáltatja meg Tatjánát, nem számít a nézők részvétére, szentimentális érzelmeire, amikor vénlányosan darabosra formálja; elfojtott nőiségét egyetlenegyszer tárja föl: a függöny mögötti groteszk keringőzéssel egy ócska gramofonlemez hangjaira.”
Percsihin otthagyja a társaságot. Pjotr pedig vitatkozni és elmélkedni kezd Tyetyerevvel az italszerető kántorral, aki szintén albérlő Besszemenov házában:
„Nálunk Oroszországban… nálunk Oroszországban… Hát miénk ez az ország? A magáé? Az enyém? És mi az, hogy ’mi’? Kik azok a ’mi’? (…) De ha én azt mondom: Oroszország – nincs lehetőség arra, hogy valamilyen világos tartalommal töltsük meg azt a szót. Csak locsogunk, és már azt sem tudjuk, mit jelentenek a szavak, amiket kiejtünk. Ne zörögjön már! Hát mi a tartalma ennek a szónak: élet? … Az én életem? Mi a nyavalyának kellett részt vennem azokban az ostoba zavargásokban?”
A dráma és az alappéldány szerint ekkor Tyetyerev „öblös, halk hangokat csal ki a pianínóból”. Aláfesti a hangulatot: Pjotr közhelyeit, majd önmarcangolását. Az előadásban Latinovits Zoltán rendezői ötlete kegyetlenebb: Tyetyerev kereplőzik Pjotr monológja alatt. A csattogó erős hangzavarban bármilyen lelki probléma veszít hatásából. Pjotr csüggedt bizonygatása: „Én egyéniség vagyok. Szabad egyéniség… Hallja-e?!” pontosan akkora súlyú lesz, mint amennyit megérdemel. Megértjük fuldoklását ebben a család közegben, de nem lesz Pjotrból tragikus hős. Őt is zavarja a kereplő, minduntalan kizökken és rászól Tyetyerevre; itt lepleződik le kissé hatásvadász magatartása. Játszik, de nem Tyetyerevnek, hanem önmagának és Tyetyerev jól tudja ezt. Zörög és Pjotr nem képes magát szokott hazugságaiba ringatni.
Berobban Jelena barátaival. Siskin, diák, Cvetajeva, tanítónő és Nyil örvendezik. Jelena megtáncoltatja Tatjánát. „Nekem meg baromi jókedvem van!” – mondja, és a többiek is arról beszélgetnek, milyen jó is a kultúrcsoportjuk, mert előadásokat terveznek katonáknak stb. Jelena felhívja magához a fiatalokat és a Marseillaise-t énekelve kimenetelnek.
A drámában ezután ez történik.
„Nagy zajjal, énekszóval, nevetéssel elmennek. A szoba néhány másodpercre üres marad. Aztán kinyílik a két öreg ajtaja, bejön Akulina Ivanovna, ásít egyet és eloltja a lámpákat. Az öreg hangja hallatszik: zsoltárt olvas a szobájában. Az öregasszony, a sötétségben bele-belebotlik a székekbe, visszabotorkál a szobájukba. Időmúlás.”
Az előadáson csak hanghatás marad mindebből. A vidám éneket elfojtja egy felerősödő férfikar hangja: Latinovits Zoltán az akusztikus példányba ezt írta: „Baritonális pravoszláv zsoltár lassan elnyomja az éneket. Fényváltás – délelőtt, folytatódik a 2/kép.”
A hangfelvétel alapján tudjuk, itt szünet is lett, nem csak fényváltás. (A rövid, 41 perces első felvonás után érdekes módon egy 89 perces rész jön.)
Másnap délelőtt Besszemenov ismét faggatja gyermekeit céljukról. Ezzel kezdődik a második rész. Ebben a beszélgetésben is történik egy erős kontraszt. Besszemenov ezt mondja Pjotrnak az előadásban: „Kicsaptak az egyetemről. Azt hiszed igazságtalanul? Tévedsz. A diák, az diák, és nem pofázik bele abba, hogyan alakuljon az élet. Tanulj, légy mester a szakmádban, de addig… kuss! A keservit neki! Nem dühömben beszélek így, hanem szeretetből… mert vér vagy a véremből.”
Latinovits Zoltán nyilatkozata erről a részről:
„Mesélték, hogy Tovsztogonov Kispolgárok-jában, az apa és gyermekei vitájában Besszemenov úgy vágta bele kanalát a kásába, hogy az szétfröccsent. Ehelyett az indulatokat képszerűen is kifejező, hatásos jelent helyett én valami egészen mást képzeltem. Nálam a vita forrpontján az apa először úgy lép a fiához, mintha pofon akarná vágni, azután ez a gesztus hirtelen egy nagy orosz csókba vált. Ez a mozgás talán nem olyan harsány, nem olyan látványos, de szerintem oroszosabb és igazabb. Ebben a jelenetben az orosz temperamentumot kifejező magatartás, úgy éreztem, híven érzékelteti a generációs ellentétek drámaiságát. És családon belüli, érzelmi tartalmát is.”
Ezt a gesztust követi az apa monológjában egy újabb kontraszt:
„BESSZEMENOV: Minden barátom elhagyott, mint hogyha a tanult gyermek olyan lenne, mint a dögvész… Fikarcnyit sem törődtök velem, nincs egy jó szavatok apátokhoz! Azt se tudom, hogy mit akartok tenni. Idegennek néztek? Pedig én szeretlek benneteket… Szeretlek. ¤ Aj, tudjátok ti azt, hogy mi az a szeretet? Amikor téged kicsaptak – nagyon fájt. Tatjána pártában hervad el – nagyon fáj, sőt restellem is az emberek előtt… Embernek szeretnélek látni, Pjotr, nem diáknak! … Ott van Filpp Nazarov fia – elvégezte az egyetemet, megnősült, kapott hozományt, évi kétezer rubelt…
PJOTR: Várjon… én is megnősülök…
BESSZEMENOV: Á! Szívesen megnősülnél… akár holnap is… De kit vennél el? Egy feslett nőszemélyt… aki még özvegy is, mi?”
A monológ közben ¤ ennél a résznél a bemondónőtől megtudjuk, hogy a Besszemenovot játszó színész, Iványi József „kitárt karral térdre rogy”. A kialakuló meddő és kegyetlenkedő vitát (Tatjána elkiáltja magát: „De a maga igazsága idegen nekünk! Két igazság van apám!”) Nyil berohanása szakítja meg („Adjon valaki húsz kopeket, de gyorsan, mert ki kell fizetnem a kocsit!”). Az ordítozó családtagok bambán rámerednek. A nézőtéren a csendben kuncogás hallatszik.
A közönség gyakran felderült a teremtett groteszk helyzeteken, például az egyik vita hevében Tatjána gyakran elfulladó hangon beszél, nem bírja a vitát és a hangos veszekedésben nyöszörögni kezd („Ez borzasztó! Olyan, mint egy életlen fűrész… szaggatja testemet-lelkemet…!”). Anyja csak azt a szót hallja tőle „fűrész”, és sírva rátámad a lányára: „Az anyád fűrész? Az anyád?!”
Ez nevetségesen hangzik, mégis Koltai Tamás kritikájában megjegyezi: „Latinovits sokkal kegyetlenebb. Nála a tragikus elemek erőteljesebbek. Sokkal kevesebb illúziót táplál a Kispolgárok iránt. A szereplők néha a szó szoros értelmében egymás torkának ugranak. Besszemenov vad indulatában fojtogatni kezdi Pjotrt, de még Tatjánára is ráveti magát, úgy kell lefejteni róla. Egyszer Nyil is nekirohan Tatjánának.” (Sőt, az előadásról készült fényképek egyikén, Tatjána anyját fojtogatja.)