-
91 év…
A születésnap legyen akkor is örömünnep, ha az, akit ünnepelünk, már nincsen az élők sorában. Ezt nem mindig gondoltam így, de ma azt mondom: örüljünk, hogy van akit ünnepelni, hogy 91 évvel ezelőtt megszületett Latinovits Zoltán! Volt már (tizen-huszonéveshez illő) borongós írásom erről az évfolrulóról, volt értékelős örömteli, volt a Színészkirály építészmérnökségére fókuszáló. A mai születésnap alkalmával Cserhalmi György szövegét idézem, amit még 2006-ban, a 75. születésnapra írt. Összeírtam néhány szempontot, melyeknek alapján úgy döntöttem, hogy a terasz.hu című internetes újság kérésének eleget téve elvállalom a Latinovits Zoltánról szóló megemlékezés rám eső részét. (Cserhalmi György) Azután.Összeírtam néhány szempontot, amelyeknek alapján úgy döntöttem, hogy a terasz.hu című internetes újság kérésének eleget…
-
Bujtor István emlékműavatás – Tihany
Generációk nőttek fel a legendás Bujtor István-filmeken. Ahogy Navracsics miniszter úr emlékezett rá: „Ötvös Csöpi formájában csaknem eladta a szocializmust, abban az időszakban, amikor az már a bukás szélén állott; aki egy zsigulis, rendőrautós üldözést is izgalmassá tudott tenni.” A múlt század első felében születettektől kezdve egészen a rendszerváltás körül születettekig nincs olyan ember, akinek ne csalna mosolyt a szája szegletébe nevének említése. Az Ötvös Csöpi-filmek, a Sándor Mátyás, a Pogány Madonna – és még sorolhatnám a filmjeit – egy olyan kort idéznek meg, amikor a családot összehozta a közös filmnézés. Előttem is ott van egy kép, ahogy ülünk a tévé előtt, apám felhőtlenül nevet és mi is vele együtt.…
-
LATINOVITS 90
Kilencven éve született Latinovits Zoltán, a Színészkirály, az „életével játszó” zseni – s ez az újraindított honlap egyéves születésnapja is.
-
Russ vagy Ruttkai? 29. vagy 31.?
Hogy Ruttkai Éva nem ezzel a családnévvel született, ezt kedvelői már valószínűleg mind tudják. De mikor is született valójában, ki volt a keresztanyja és volt-e második keresztneve? Mai kis születésnapi írásunkból mindezekre fény derül.
-
Latinovits 89
Nem kerek évforduló, sem Latinovitsé, sem az oldal indulásáé. Latinovits Zoltán 89 éve született, az oldal (első) indulása 13 évvel ezelőtti. De miért kellene kerek évforduló ahhoz, hogy valami jó történjen? 🙂
-
Születésnap
Az élőt kínálja gyümölccsel tavasz, nyár,És kínálja borral a tél, –De én már tudom, miből él a halott:A halott könnyekből él. Karinthy Frigyes Egy évvel ezelőtt éppígy emlékeztem: szomorú, hogy a mindenkinek vidám születésnapot mi ugyanúgy, kicsit bánatosan ünnepeljük. Ez a „kicsit” most, hogy írom ezeket a sorokat jutott eszembe. Mert csupán annyit akartam írni, hogy bánatosan ünneplünk, hiszen hiába ma 78 éve született Latinovits Zoltán, már nagyon sok éve nincsen közöttünk, és ez a nap, amikor többet, jobban gondolunk rá, szintén csak azt juttatja eszünkbe, hogy nincsen. De miért kell ennek így lennie?! – tette fel bennem rögtön a kérdést az optimista énem, és azonnal beszúrtam azt a „kicsit”. Mert…
-
Ruttkai születésnap
Ismét eltelt egy év, nemsokára ismét elérkezünk drága Tündérkirálynőnk születésének évfordulójához. Boldog ünnep – de sajnos ezt a boldogságot beárnyékolja a tudat, hogy immár 22 éve nincsen közöttünk, pedig még csak 81 esztendős lenne. No de Karácsony jön, a szeretet, a boldogság, nyugalom ünnepe, aztán Szilveszter, a vidámságé. Legyünk vidámak, mint Évánk volt, és vinámsággal gondoljunk Rá. Nagy veszteség, hogy elment közülünk, de órási kincs, hogy itt volt, hogy még élnek sokan olyanok, akik ismerhették, és élnek olyanok, akiknek nem áll módjukban, mégis rajongásig szeretik. Az én édesanyám találkozott egyszer Vele. Itt Kolozsváron voltak valami vendégszereppel talán, de részt vehettek egyéb előadásokon is, mert a színház büféjében, szünetben látta meg,…